Kezdőoldal

   vissza a főoldalra

 
 


MONTESSORI azért, mert gyermekközpontú, mert önállóságra tanít, mert életre szóló tapasztalati tudást ad, mert minden kisgyermeket saját magához viszonyít, és egyéni ütemben fejleszt.

Véleménye szerint minden gyermek belülről motivált a tanulásra. Azt állította, hogy a gyermekek a tudást különösebb erőfeszítés nélkül magukba szívják, ha a megfelelő cselekvést a fejlődésüknek megfelelő időben biztosítjuk.

Montessori egyik kis tanítványa kérését: "Segíts nekem, hogy önállóan cselekedjek " tekinti pedagógiája legfőbb alapelvének.

Montessori pedagógia koncepciójának alapgondolata rousseau-i ihletettségű. Akkor nevelhetjük legeredményesebben a gyermeket - véli-, ha hagyjuk őket önállóan cselekedni.

Montessori szabadsága szisztematikus szabadság, melyet a gyermeki fejlődés spontaneitására való törekvés indokol, de amelynek korlátai is vannak: az intézmény belső rendje és az eszközök.

A szabadságnak ugyanis csak addig van értelme, ameddig a gyermek saját életkorának, fejlettségi szintjének megfelelő eszközökkel tevékenykedik. Miként megfogalmazza: "szabadságot adni munkaalkalom nélkül értelmetlen lenne, mert a munkaalkalom nélkül szabadjára engedett gyermek éppen úgy tönkremegy szellemileg, mint ahogy az újszülött éhen hal, ha nem táplálják." (Montessori)

"A gyermekhez méretezett teret egyszerű, könnyű, a kis lakók testméretéhez alkalmazkodó bútorokkal, egyéb használati tárgyakkal kell berendezni: elérhető testmagasságban elhelyezett fogasokkal, mosdókkal, jól mozgatható asztalokkal, székekkel, szőnyegekkel az eszközök tárolására szolgáló alacsony, nyitott polcokkal."

A világnak örökségül egy olyan pedagógiai rendszert hagyott hátra , melyben a filozófia a gyakorlattal szorosan összekapcsolódik és alapját képezi a mai napig is az alapfokú oktatási intézményekben alkalmazott Pedagógia Programnak, módszernek.

A Montessori módszer nemcsak hatéves korig alkalmas a gyermekek nevelésére. Filozófiája és jól kidolgozott eszközrendszere kiválóan használható 12 éves korig, sőt azon túl is.

 

 
 

 

 
 

Mária Montessori (1870-1952) olasz orvosnő a korszak fiziológiai és pszichológiai kutatásaira alapozottan építette fel rendszerét. Róma egyik pszichiátriai klinikáján végzett önkéntes munkája során találkozott először egy csoport értelmifogyatékos gyermekkel, akik egy teremben összezsúfolva, embertelen körülmények között, minden gondoskodást nélkülözve tengődtek. Az ott tapasztalt körülmények a szociálisan érzékeny ifjú orvosnőt  nagyon megindították, ezért elkezdett értelmifogyatékos gyermekek gyógyításával foglalkozni.

Montessorira, módszerének kialakítása során hatottak Rousseau, Pestalozzi és Fröbel gondolatai is. Fröbel, aki a 19. század közepén nyitotta meg első óvodáját, az ott folyó munka elősegítésére sajátos eszközöket, ún. "adományokat" fejlesztett ki. A gyermekek hengerek, kockák, hasábok kézbevételével fejleszthették érzékszerveiket és kezük finommozgásait.

Fröbel nyomán váltak a fából készült építőkockák napjaink gyermekszobáinak természetes tartozékává .

Vizsgálódásai egyre jobban meggyőzték Montessorit arról, hogy a probléma elsősorban nem orvosi, hanem pedagógiai megoldást igényel. Egyetemi tanulmányait lélektani és pedagógiai kurzusokkal egészítette ki, s így 1907-ben hozta létre 3-6 éves munkásgyermekek számára a "Casa dei Bambini" (Gyermekek háza) intézményét.